Évről-évre sok port kavarnak fel az élelmiszerekkel kapcsolatos vizsgálatok és ellenőrzések során talált visszásságok és azok sajtója is fokozott figyelmet kap. Nem is csoda, hiszen a magunk és családunk egészségéről van.
“Amit megeszel az Te leszel” - tartja a mindent vivő sláger és valóban, étkezésünk, valamint a hozzá használt alapanyagok meghatározóak szervezetünk egyensúlyának fenntartásában és érthető törekvése a városi embernek, hogy a lehetőségeihez mérten minél természetesebb és jobb minőségű élelmiszerekből táplálkozzon.
A fogyasztók védelméről a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság, az Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Igazgatóság, valamint a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal gondoskodik és tevékenységük nyomán Európa egyik legszigorúbb élelmiszer-egészségügyi törvénye gondoskodik arról, hogy hazánkban csak az előírásoknak megfelelő élelmiszerek kerüljenek a fogyasztók asztalára.
A tej- és a tejtermékek vonatkozásában az egyik alapvetés, hogy csak állati eredetű lehet a tej és az abban található zsírszármazékok és minimális mennyiségű növényi eredetű zsiradék sem kerülhet beléjük. Ez egy igen erős korlát a gyártók felé, mivel a növényi zsírok jellemzően olcsóbbak és szinte valamennyi tejtermékek előállításával foglalkozó cég tart egynéhány olyan márkaterméket is, amelyek az eredetit utánzó, de növényi alapanyagokkal kiegészített, vagy teljes egészében abból készülnek. (lásd frissföl, farmföl, habspray, tejital, reggeli ital, lapka, szendvicsfeltét stb.)
Manapság még egyes népszerű csokoládé márkákban is helyet kapnak növényi származékok és a semmit sem sejtő fogyasztók, boldogan elmajszolják ezeket is, miközben a zsiradék, ami a szervezetükbe kerül nem állati eredetű.
Fontos azonban látni a különbséget, azaz, hogy élelmiszeripar ilyen jellegű törekvései még nem azonosak a piros paprika míniummal történő összekeverésével, vagyis vannak otromba hamisítások és vannak a kiélezett piaci versenyből eredő törekvések az olcsóbb előállítások, illetve a helyettesítő termékek irányában.
A sajtó persze élvezettel veszi át az olyan híreket, amelyben egy-egy gyártó technológiai figyelmetlenség vagy emberi mulasztás miatt hibázik és a konkurensek sem hagynak ki ilyenkor egyetlen lehetőséget sem arra, hogy a versenytársakat lejárassák és az átmeneti piaci rést a maguk előnyére kihasználják. De hát a piaci verseny kemény, mint tudjuk.
A Friss Élelmiszer Kft. 2009-es hatósági vizsgálat során a tejfölben és kefirben talált pálmaolaj kapcsán a cég visszahívta valamennyi termékét és vétkességét elismerve a bírságként megítélt elég súlyos büntetést is megfizette.
A tét ilyenkor nem kicsi, hiszen a vállalkozás jó hírneve forog kockán és egy-egy ilyen malőr évekre veti vissza azokat az eredményeket, amit kemény munkával megteremtettek.
A Friss Élelmiszer Kft. azonban felállt és újra ringbe szállt, hogy visszaszerezze a bizalmat és ez úgy tűnik mára sikerült. Termékeik újra népszerűvé váltak, mert nem csak olcsók, de finomak és minden élelmiszer-egészségügyi előírásnak tökéletesen megfelelnek. Ezen túlmenően pedig mind a gyártás során keletkező tejhulladék feldolgozásában, mind pedig a csomagolóanyagok használatában kimagaslóan teljesítenek. A Nyugat-Európában újra reneszánszát élő poly-tejek (amit a köznyelvben csak zacskós tejként ismerünk) népszerűségét meglovagolva, új fogalommal a zöld tejjel hívja fel a figyelmet a vásárlók számára, hogy termékei 75%(!!!)-kal kevesebb és könnyen lebomló vagy semlegesíthető hulladékanyaggal terhelik a környezet, szemben más gyártók dobozos termékeivel.
A sajtónak persze ez nem olyan látványos, hogy szívesen beszámolna róla, de a tudatos vásárlók és a környezetükre jobban odafigyelő fogyasztók számára bizonyára nem mindegy, hogy ebből a mindennapi fogyasztási cikkből, ami jó esetben minden családnak ott van az asztalán, mennyi szemét keletkezik.
Megkockáztatom, hogy talán egy másik hatóságnak, aki a környezetvédelmi ügyekért felel, esetleg valamilyen módon szankcionálni kellene az indokolatlanul magas hulladék termelést egyes gyártóknál vagy mondjuk inkább úgy, hogy pártolnia kellene a környezet-barátabb megoldásokat, ami érezhető versenyelőnyt is biztosíthatna azoknak, akik törekednek, hogy az élelmiszer fogyasztás ne okozzon az indokoltnál nagyobb energiapazarlást és környezeti terhelést.
Így több kiváló minőségű kemenesi zöld tej kerülne a háztartásokba és a Friss Élelmiszer Kft. sok éves erőfeszítése, amivel lassan, de folyamatosan nyeri vissza a fogyasztók bizalmát, nagyobb teret kapna.
Cikkünk, ahogy azt egyes csomagolásokon gyakran feltüntetik, olyan helyen készült, amely nem nélkülözi az emberi véleményt, így nyomokban természetesen tartalmazhat szubjektív elemeket.
Mint minden, amit az ember alkotott, beleértve az előírásokat is.